A saját készítésű weboldal csapdája
Előrebocsájtom – nagyon jó ezermester vagyok.
Pár éve elromlott a WC-m tartálya és megállás nélkül folyt a víz. Felmentem a Youtube-ra és találtam egy videót egy vízvezetékszerelőről, aki épp egy ilyen problémát oldott meg 3 és fél perc alatt. Amilyen ügyeskezű ezermester vagyok, összeszedtem a szerszámaimat és hozzáláttam a művelethez. Kiürítettem a tartályt, meghúztam, amit meg kellett, kitiszítottam, amit ki kellett, és jobb is lett. De nem állt el. Ezután megnéztem még pár videót, hogy ebben az esetben mit lehet tenni, és kezdett világossá válni, hogy szükség lesz egy szerszámra. Elugrottam érte az OBI-ba, majd újra nekiálltam a dolognak, és ezúttal behúztam. A lehúzó működött, és a zuhatag úgy záródott el, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Elégedetten pakoltam el a szerszámaimat, és örültem, hogy nem hívtam vízvezetékszerelőt, akinek több ezer forintot kellett volna fizetnem. Aztán elbizonytalanodtam. Összeadtam, mennyi időt töltöttem a videókkal, az OBI-ba menéssel, a szereléssel, a pakolással… összesen 5 órát. 5 órát töltöttem azzal, amit egy vízvezetékszerelő – a Youtubeon legalábbis – 3,5 perc alatt elvégez. De mindegy is, mennyi idő alatt végzi el, ha nem az én időm megy. Végülis pár ezer forintot spóroltam, és ráment 5 órám.
A saját készítésű weboldal kísértése
Lássuk be, a kísértés nagy. Egyre több szolgáltató – Wix, Webnode, Wezzpage – mind profi megjelenésű weboldalakat ajánlanak, melyeket könnyű kezelni bármilyen felhasználó számára (elvileg). Több ügyfelünk volt, aki elkezdett ilyen saját készítésű weboldalt és vagy azért hagyta ott, mert annyira mégsem volt könnyen kezelhető, vagy azért, mert nem lett professzionális az eredmény.ú
A profizmus hiánya sosem mutat jól
Ha csak nem vagy megáldva tehetséggel a dizájnnal kapcsolatban és technikai tudással, a weboldal, amit készítessz, nem lesz professzionális. Márpedig manapság olyan nagy a választék szinte bármilyen piacon, hogy a vevők csak a különlegesen jó terméket, különlegesen jó dizájnt keresik. Ha a weboldalad csak egész jó, lehet, hogy épp lemaradsz arról, hogy el tudd adni a termékeidet, szolgáltatásodat. Ha pedig nem lesz legalább egész jó az oldalad, akkor akár rossz benyomást is tehetsz a potenciális vevőkre, és senki sem fog eljutni addig, hogy megtudja, amúgy mennyire jók a termékeid, vagy szolgáltatásod.
A vevők az alapján fogják elbírálni a termékeidet, hogy mennyire tetszik nekik a weboldalad.
Mibe kerül a saját készítésű weboldal
A költségeket általában pénzben mérjük. Amire nem adtam ki pénzt, az nem került semmibe. Biztos? Gyakran elfelejtjük, hogy egy ilyen projekt sok időbe telhet, aminek pedig van ára. Akár kiesett bevétel formájában is. Ha körbenézel, mennyibe kerülne elkészítteteni egy weboldalt egy profival, lehet, hogy a visszafogottabb árak is túl magasnak tűnnek, főképp, ha figyelembe vesszük, hogy te is meg tudnád csinálni. És ezért bele is vágsz. Elkezded, utánanézel, megnézel pár videót, elolvasol pár cikket, és már annyit tudsz a weboldal készítés menetéről, amennyit soha nem is akartál, és egyszer csak kész leszel vele, és tényleg elégedett is vagy vele.
Tehát kész vagy, és visszanézel, hogy naponta csak 3 órát kellett vele folgalkozni… 4 héten keresztül.
Gondolkodjunk el 3 dolgon:
- Mennyit ér neked 84 óra?
- Mennyi idő alatt térül meg a weboldalba fektetett időd?
- Megkapod-e ettől a weboldaltól a támogatást, amire az üzletednek szüksége van?
Az esetek túlnyomó többségében a fenti három kérdésre a válasz egyértelművé teszi, hogy meg kéne bíznod a feladattal egy profit, aki szakma szinten foglalkozik azzal, amibe te belekezdenél. És ne felejtsük el, hogy az esetedben nem csak a folydogáló WC tartályról van szó, hanem a vállakozásod sikeréről.
Ruházz be egy profi szakértelmébe
A vállalkozások túlnyomó többsége a weboldaluk alapos megújítása és megfelelő keresőoptimalizálása után jelentős bevételnövekedést értek el. Válaszd ki a legjobb szolgáltatót, aki partnered lesz ezen az úton, fizesd ki a díját, és ne nézz hátra. És nem azt mondom, hogy bízd meg a legdrágább, legnagyobb szolgáltatót, ha még nem ott tartasz. Egy szabadúszó megfelelő tehetséggel és tapasztatlattal pont jó lehet a számodra. Egy ilyen beruházás szinte mindig megéri. Álalában a hibák többe kerülnek a kezdeti beruházásnál.